Hírek

80. évében megszépült az Iparos Székház

2019.11.08.

 A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület közössége a Szent Imre utcai székházát 80 év után visszakapta, és 2019 szeptember 20-án újból megnyitották a felújított székházukat...

 80. évében megszépült az Iparos Székház


A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület közössége a Szent Imre utcai székházát 80 év után visszakapta, és 2019 szeptember 20-án újból megnyitották a felújított székházukat.


Ahogy az elődök összefogással építették meg, s adták át 1939 júniusában, most is közös erővel szépítették meg a mosonmagyaróvári és környékbeli iparosok a nemrég visszakapott székházukat a Szent Imre utcában. A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület e célra téglajegyeket értékesít az ötezer forintostól az egymillió forintos címletekig. 

Az ipartestület 1937-ben kérte fel Fa Sándor országos hírű műépítészt az új székház tervezésére, amelyet a helyi iparosok összefogva emeltek fel, s adtak át 1939. június 11-én Antoni Brúnó kőművesmester, nagykereskedő ipartestületi elnöksége idején. Az ipartestület tagságát felkértük, támogassák a felújítási munkákat, akár anyagilag, akár munkájukkal. Ugyanakkor a tagság felé történt felkérés alapján a véleményükre is kíváncsiak voltunk, mint Banyár Tamás, az ipartestület titkára elmondta, a korabeli képek és a jövőbeli állapot között viszont lesz egy lényeges eltérés: az ötvenes években ismeretlen okból elbontották a lépcsőház bástyaszerű felső szintjét. Ugyan most fontolgatták ennek visszaépítését, de végül lemondtak róla. 

Az emeletet elsősorban, bérleményként kívánják hasznosítani és egyben adnák ki irodának. A 200 négyzetméteres terület mellé zárt parkolókat is kínálnak.

A szeptemberi megnyitóra be is fejeződött az épület kivitelezése, a homlokzat színezése mellett a belső munkákat is tető alá hozta az Ipartestület és tagsága.


Az avatási ünnepség előtt A Kühne fúvószenekar zenéje fogadta a meghívott vendégeket, ezután Winkler Károly az Ipartestület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Elnök Úr beszéde után Szabóné Papp Zsuzsanna avatta be a megjelenteket az Iparos Székház történetébe, egészen mostanáig. 

Ezután Dr. Nagy István Agrárminiszter - Országgyűlési képviselő, Széles Sándor, Gy-M-S Megyei Kormánymegbízott, Németh László, az IPOSZ Elnöke, Németh Zoltán, a Gy-M-S Megyei Közgyűlés Elnöke, Dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár Polgármestere, Dr. Pető Péter, a Gy-M-S Megyei Közgyűlés Alelnöke, és Sallai Péter altábornagy, a Gy-M-S Megyei Katasztrófavédelem Igazgatója mondta el köszöntőjét. A köszöntők után Kiss Miklós, evangélikus lelkész, Csáfordi Julianna, református lelkipásztor asszony, és Nyeste Pál, katolikus piarista atya adott áldást a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület felújított otthonára. 

 

A székház megszentelése után, az Iparos Székház felújításában részt vett iparosok, szakemberek és támogatók elismerése következett, majd ezzel a rendezvény protokolláris részének lezárását vacsora követte, ahol a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület vendégül látta a szép számmal megjelent meghívott vendégeket.

A jóízű vacsora elfogyasztása után a hajnalig tartó közös ünneplés következett, ahol a szanyi

Greznár Zoltán és Cigányzenekara, a Levéli Harmonika zenekar, és különböző mosonmagyaróvári zenekarok gondoskodtak a jó hangulatról.


Az Iparos Székház jövőbeni hasznosítását ipartestületünk, a jelen és a jövő iparosságának szolgálatába kívánja állítani oly módon, hogy az ügyvitelen túl az ingatlan egésze a Magyar szakember képzés otthona legyen, az alapító iparos elődök tevékeny emlékének méltó ápolásával és annak továbbadásával.

A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület a székházépület felújítását, az iparos társadalom és a tenni akaró segítőkész támogatók összefogásával elvégezte, követve alapító elődei dicső példáját.


Ugyanakkor gyűjtjük az iparos ereklyéket is, ugyanis a különféle mesterségekhez – szakmákhoz kötődő, esetleg a ma már nem használatos kéziszerszámokat - eszközöket és egyéb az iparosság múltját és jelenét képező dokumentumokat is ki szeretnénk állítani, egy állandó tárlat keretében az Iparos Székház nagytermében, a tárgyalóteremben – emelte ki Banyár Tamás titkár. 


Az Iparos Székház számunkra nemcsak egy épület. 

 

Eltökélt szándékunk, hogy létrehozzunk a Mosonmagyaróvár és környéke iparosai számára egy méltó otthont, amely a jelen és a jövő szakemberei számára a nívós szakmai képzés támogatását, a szakterületükön történő fejlődés lehetőségét biztosítja.

Azáltal, ahogy elődeink a székház alapkövének letételével az iparosok otthonát teremtették meg, a jelen iparossága az örökül kapott székháza méltó felújításával, elődeink nyomán a jövő nemzedékének egy biztos pontot, stabil alapokat kíván adni.


Külön megköszönjük, azoknak a Kedves támogatóknak (magánszemélyeknek – egyéni vállalkozóknak – Kft.-nek – önkormányzatoknak) az anyagi hozzájárulását, akik az Iparos Székház felújításához, téglajegy vásárlásával járultak hozzá. 


Még várjuk a jövőben is a téglajegyek vásárlóit, hogy csatlakozzanak a további munkálatok kivitelezésének megvalósításához, hiszen a fő- és melléképület felújításán túl az udvari terület rendezését, parkosítását, parkolók kialakítását, nyári rendezvénypavilon felépítését is meg kívánjuk valósítani. 

 

Ehhez kérjük az Önök segítségét, támogatását.


A téglajegy vásárlása adománynak minősül, kérésre igazolást küldünk, 

amely az adóalap terhére elszámolható.

 

A téglajegyek címletei:

Bronz téglajegy         –    5 000 Ft.

Ezüst téglajegy         –       10 000 Ft.

Arany téglajegy         –    50 000 Ft.

Smaragd téglajegy –     100 000 Ft.

Rubin Téglajegy         –     500 000 Ft.

Gyémánt Téglajegy –  1 000 000 Ft.


A téglajegy ára (értéke) a „Segédlevél közhasznú Alapítvány”, 

„Téglajegyek a Székházért” alszámlára utalható át, illetve fizethető be.

Számlavezető pénzintézmény: Duna Takarékbank Zrt.

Bank Számlaszám: 58600252-16902286


Kérjük, a tisztelt téglajegy vásárlókat, hogy banki átutalással történt vásárlás estén, 

a téglajegy és az igazolás kézbesítése céljából a postázási címet feltüntetni szíveskedjenek. Mindenki, aki támogatásával hozzájárul a felújítás jövőbeni alapjához, bekerül az 

„Iparos Székház újjáépítéséért” elnevezésű albumba, amelyet folyamatosan vezetünk és a felújított épület ünnepélyes átadásakor hozunk nyilvánosságra. A Téglajegy vásárlás dokumentálása a Téglajegy regisztrációs listán történik, a hozzájárulók nevével és a befizetett összeg feltüntetésével együtt, amely az átláthatóság jegyében mindenki számára hozzáférhető lesz az Ipartestületünk honlapján. Mindazok számára, akik nem szeretnének szerepelni a nyilvános listán, Ipartestületünk természetesen biztosítja az anonimitást. Az alapítvány az ide vonatkozó jogszabályoknak megfelelően adja ki a befizetésről szóló igazolást.


Személyes érdeklődés és a téglajegy készpénzel történő vásárlásának lehetősége, 

telefonos időpont egyeztetés alapján a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület elérhetőségein, illetve személyesen az irodájában:


Winkler Károly

elnök

mobil: +36 30/227-89-99


Banyár Tamás 

 titkár

tel: +36 96/215-987

mobil: +36 20/629-75-25

e-mail: ipartestulet@movip.hu

web: www.movip.hu

facebook: Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület

cím: 9200. Mosonmagyaróvár, Szent Imre utca 3.

 

 


Iparos kereső

Keressen Mosonmagyaróvár és vidéke iparosai között

Kiemelt tartalmak

A tegnapi napon (2020. december 18. péntek 15.00) a Karolina Kórház udvarán átadásra került az a nagy értékű, modern, mobil egészségügyi berendezés, amelyet jószándékú magánemberek és iparosok, vállalkozók adományaiból vásárolt meg a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület.


A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület szűk körben megtartotta az idei utolsó vezetőségi ülését. A Szigetköz TV-nek Winkler Károly elnök nyilatkozott.


A hagyományokhoz híven, a Moson Vármegye Iparosa Díj alapítói szeretnék a 2020. év legméltóbbjait díjazni.

A Moson vármegye Iparosa Díj a mesterek, vállalkozások és a szolgáltatók legjobbjai részére szeretne nyilvánosságot, ezzel regionális közösségi elismerést és hatékonyabb kommunikációt nyújtani.  A díj az erkölcsi elismerés mellett egy olyan alkotás, amely hosszú évekre tanúsítja, a díjazott kiválóságát...


A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület és a Segédlevél Közhasznú Alapítvány újra gyűjtést szervez, ezúttal a mosonmagyaróvári Karolina Kórház részére.

A koronavírus járvány miatt sürgősen szükségessé vált egy nagy értékű egészségügyi vizsgálati tesztelő, mobil műszer beszerzése a koronavírusos betegek állapotának felmérésére és nyomon követésére.

 


 Az adományként felajánlott összeget a Segédlevél Közhasznú Alapítvány bankszámlájára átutalással kérjük teljesíteni az alábbi számlaszámra: 58600252-11196400.

A közleményben kérjük az alábbi megjegyzés feltüntetését: COVID műszer.

Az adományról kérésre adományozási igazolást állítunk ki, amely alapján az adományozó a 2020. évi adóalap terhére kedvezményt vehet igénybe.


 A koronavírus járvány idején elrendelt kijárási tilalom alóli kivételre okot adó körülményt igazolni kell a Munkavégzésről szóló igazolással, melyet a Munkáltató állít ki a Munkavállaló részére.


 Az elmúlt hónapok során városunkban is jelen levő és fokozatosan emelkedő esetszámú Covid19 fertőzés kapcsán mindenkinek felhívjuk a figyelmét arra, hogy kiemelt fontosságú az, hogy az esetleges fertőződés kockázatát minimálisra csökkentsük, a járvány terjedését lelassítsuk ne csak a helyes maszkviseléssel (orrot és szájat egyaránt eltakaró), gyakori kézmosással és kézfertőtlenítéssel, megfelelő távolságtartással (2 m) hanem az érvénybe lépett szigorítások maximális betartásával is.


ASZTALOS IPARI GÉPEK ELADÓK, MOSONMAGYARÓVÁRON...



 Mosonmagyaróvár belvárosában forgalmas helyen, 32,- m2 alapterületű irodahelyiség, akár üzletnek is, kiadó...


A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület, Mosonmagyaróvár Szent Imre utca 3. szám alatti ingatlanán, lakás céljára 51,- m2 épületrész külön bejárattal, nagy parkolóval kiadó...


Winkler Károly, a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület elnöke által kezdeményezett, 2020. június 09-én tartott válságkezelő rendezvény célja az volt, hogy miként hatott a COVID-19 világjárvány, szűkebb hazánk Mosonmagyaróvár és környéke gazdaságára-vállalkozásaira...

A projekt fő célja, hogy a konzorciumi partnerek együttműködésével felmérje három területen a digitalizálással járó ismeretek jelenlegi szintjét az épületgépészet területén, ezeket regionális és nemzetközi fórumokon is megvitassa és tananyagokat fejlesszen a célcsoport képzésére, majd pilot projekt keretében képzéseket valósítson meg és az egész folyamatról, eredményekről összefoglaló tanulmányt készítsen a kormányzat számára...


Köszönő levél

2020.06.04.

Ezúton szeretném megköszönni az Országos Vérellátó Szolgálat nevében a 2020. 05. 29. napján megrendezett véradásért tett erőfeszítéseiket, segítőkészségüket és elhivatottságukat!


Vízvezeték-szerelő nagyapja az építésnél, édesapja a tavalyi felújításnál segített társadalmi munkában, ezen a hosszú hétvégén pedig a festő-restaurátor unoka, Fodor Edina és párja, Karácsony Zsolt javították, retusálták felajánlásként a mosonmagyaróvári iparos székházban a rekonstrukció során talált szekkót, mely hirdeti: „Isten áldja a tisztes ipart”...


A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület tagja, Pap István felajánlotta, hogy üzlettársával és munkatársaival közösen kifestik a Karolina Kórház auláját. Egy közelmúltban megtartott elnökségi ülésen Winkler Károly, a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület elnöke megkérdezte a vállalkozókat, hogy mivel tudnának segítséget nyújtani a kórháznak...

A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület kitartó és következetes munkájának, az iparosságot jellemző céltudatosságának köszönhetően a 2017 november 10-én megrendezett „Iparos Székház Birtokbavételi Ünnepségen” visszakapta az iparos elődök által felépített székházát. A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület a székházépület és ingatlanának felújítását saját erőből megkezdte, követve alapító elődei dicső példáját, és eme cél megvalósításáért felkérte tagságát és pártolóit, hogy csatlakozzanak a felújítás megvalósításához...


  Az SZJA 1%-ának kérése, jótékonysági céllal a "Segédlevél Közhasznú Alapítvány" javára...