Hírek
Vállalkozók és Üzletemberek találkozója gazdasági élénkítő fórum Mosonmagyaróváron

Vállalkozók és Üzletemberek találkozója, a korona vírus járvány hatásainak értékelése –gazdasági élénkítő fórum Mosonmagyaróváron
Winkler Károly, a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület elnöke által kezdeményezett, 2020. június 09-én tartott válságkezelő rendezvény célja az volt, hogy miként hatott a COVID-19 világjárvány, szűkebb hazánk Mosonmagyaróvár és környéke gazdaságára-vállalkozásaira.
Winkler Károly elnök úr köszöntője után Illés Zoltán, a Duna Takarék Bank Zrt. elnöke az egyik legjelentősebb magyarországi takarékbank képviseletében beszámolt a pénzintézetek részéről a jelen időszakban adható új típusú gazdaságélénkítő támogatási lehetőségekről, amelyek a koronavírus járvány hazánkat is negatívan érintő hatásainak áthidalását teszik lehetővé. Elnök úr reményét fejezte ki, hogy a jelen időben részükről adható gazdaságélénkítő és célzott anyagi hitelezéssel, minél több kis-, közép- és nagyvállalkozás menthető meg, illetve segítheti túlélésüket. Ezután Lőrincz Gábor a Duna Takarék Bank Zrt. hitelezési igazgatója tartotta meg a szakmai beszámolóját, amely az ezen időszakra kidolgozott konkrét hitelezési konstrukciókról szólt.
Dr. Kenese László, az Opel Autentik Motor-Car cégcsoport elnöke beszámolója szerint a használt autók viszontforgalmazása sokkal jobban visszaesett, mint az új autók értékesítése. Ennek fő oka, véleménye szerint alapjában a forint gyengülése, illetve a COVID-19 járvány jelenleg még nem látható kifutási ideje.
Elnök úr tájékoztatást adott a szakember utánpótlás hiányosságainak súlyos helyzetéről. Nagy probléma a nagyarányú fluktuáció (elvándorlás), aminek fő oka az osztrák határ közelsége, azaz a határ túloldalán meglévő magasabb bérszínvonal. Véleménye szerint a vállalkozások terheinek törvényerejű csökkentése által megnövekedett bevételekből növelhető lenne a szakemberek javadalmazása, ezáltal csökkenthető lenne elvándorlásuk.
Darázs Jenő, autókereskedő és autószerelő mester, elmondása alapján a járvány aktív időszakában a használt autók forgalmazása a kisebb kereskedésekben is jelentősen visszaesett, de azt tapasztalja, hogy a gépjárművek javíttatására fokozott igény tapasztalható, azaz nagy a kereslet.
Megtisztelte a fórumot, Simon Róbert a győri Épfu-Tanoda Kft. ügyvezetője, aki egyben a Győri Ipartestület alelnöke is, valamint Hancz István a Győri Ipartestület titkára. Beszámolójukban méltatták a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület szervezésében létrehozott válságkezelő fórumot, tájékoztatták a hallgatóságot a Győrben és környékén, a járvány időszakában megtett és folyamatban lévő, a vállalkozásokat negatívan érintő válságkezelési folyamatokról, mind a szakoktatás és mind a gazdaság terén.
A szakember utánpótlás égető helyzetével kapcsolatban Simon Róbert szerint nincs más kiút, mint a szakképzés támogatása, mind politikai, mind jogi téren, hogy kellő fiatal kerüljön folyamatosan a szakképző intézményekbe, ezáltal biztosított legyen a vállalkozások folyamatos szakember utánpótlása.
Hancz István felszólalásában hangsúlyozottan kitért arra, hogy a magyar családi kis- és középvállalkozások szélesebb körű támogatását kellene megvalósítani, hogy ők is versenyképesek tudjanak maradni mind a hazai, mind a nemzeti megmérettetésben. Tájékoztatásában külön kiemelte a NAV részéről, az ez év július 1-től bevezetendő, a vállalkozások adminisztrációs tevékenységét jelentősen befolyásoló módosításokat, mivel az erre való áttérés is plusz feladatokat ró főleg az egyéni és a kis vállalkozásokra is.
Winkler Károly a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület elnökeként megköszönte az aktív részvételt a megjelenteknek, a célját véleménye szerint a fórum elérte célját, azaz eredményesnek értékelte a koronavírus járvány válságkezelésére meghirdetett szakmai értekezletet.
Navigáció
Iparos kereső
Keressen Mosonmagyaróvár és vidéke iparosai között
Kiemelt tartalmak
A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület Vezetősége, valamint a Segédlevél Közhasznú Alapítvány meghívja Önt és Kedves Családtagjait, Barátait - Kedves Ismerőseit, az Iparos Székház udvarán szervezendő, 2023. december 06. – 23. közötti időszakban megrendezésre kerülő ADVENTI RENDEZVÉNYEIRE...
Moson Vármegye Iparosa Díj 2023
A Moson Vármegye Iparosa Díj a mesterek, vállalkozások és szolgáltatók legjobbjai részére szeretne nyilvánosságot, ezzel regionális közösségi elismerést és hatékonyabb kommunikációt nyújtani. A díj az erkölcsi elismerés mellett egy olyan alkotás, amely hosszú évekre tanúsítja, a díjazott kiválóságát.
2023.11.11. iparos kirándulás és bortúra
A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület szervezésében, 2023 november 11-én, az iparos hagyományoknak megfelelően megrendezett – kirándulás és bortúra alkalmával ismételten meglátogattuk a „Tebike kft.” győr-ménfőcsanaki, sokféle kézműves sajt és számtalan egyéb tejterméket készítő üzemét...
2023.10.20. Retro véradás
A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület az Országos Vérellátó Szolgálattal és a Magyar Vöröskereszt Gy-M-S Vármegyei Szervezetével közösen szervezte meg, az idei második iparos retro véradást 2023 október 20-án, Mosonmagyaróváron az Ipartestületi Székházban...
Moson Vármegye Iparosa Díj díjazottjai 2022
Az Év Iparosa idén Fazekas Zoltán műszerészmester, az Év Szakembere Temesi Károly, Calor 2000 Tüzeléstechnikai Kft., az Év Szolgáltatója HB-Gastro Bt. 5 perces gyorsétterem lett...
Átadták a Moson Vármegye Iparosa kerámiatáblákat - Mutatjuk a díjazottakat Kisalföld cikk
Idén tizennyolcadszor adták át a Moson Vármegye Iparosa díjakat, melyek a díjazottak otthonának vagy üzletének falán kaptak helyet.
Felhívás! Információk kéményseprésről
Az az ingatlan, melybe gazdálkodó szervezet telephelye, vagy székhelye van bejegyezve, a tulajdonos vagy a bérlő ,KÖTELEZETT A KÉMÉNYSEPRÉS MEGRENDELÉSÉRE, ELVÉGEZTETÉSÉRE ÉS A MUNKADÍJ KIFIZETÉSÉRE, legyen szó akár családi házról is. Gazdálkodó szervezet: az egyéni vállalkozó, a cég, az egyesület, és az önkormányzatok is...
A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület, valamint a Segédlevél Közhasznú Alapítvány nevében, köszönetünket fejezzük ki mindenkinek az önzetlen és áldozatkész adományozásért - támogatásért, amellyel hozzájárult
A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület az Országos Vérellátó Szolgálattal és a Magyar Vöröskereszt Gy-M-S Megyei Szervezetével közösen szervezte meg, az idei első „retro véradást” Mosonmagyaróváron az Ipartestületi Székházban,
2023.02.18. Iparosok és Vállalkozók Bálja
Sántha Tibort, Fazekas Zoltánt, Temesi Károlyt és a HB-Gastro Bt.-t jutalmazták idén kiváló tevékenységükért a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület 114. alkalommal megszervezett bálján szombaton. Az elismeréseket tizennyolcadszorra adták át...
Iparos karácsony 2022. december 22.
A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület az idei esztendőben is megtartotta az Iparos karácsonyt az Iparos Székházban.
Rendezvénynaptár 2023. év
A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület és a Segédlevél Közhasznú Alapítvány 2023. évi Rendezvénynaptára
Az Iparos Székházban járt a Mikulás
A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület meghívására ellátogatott a Mikulás
Komáromi Mónika a Tükröm, Tükröm - A Tudatos Nő Kézikönyve címmel megjelent könyvéből ajánlott fel 5 példányt, melyet az Ipartestület Székházában lehet megvásárolni. Az könyvekből származó bevételt teljes egészében a Segédlevél Közhasznú Alapítvány részére ajánlotta fel adományként. Köszönjük önzetlen felajánlását!
Belaruszt is érintik a szankciók és a gazdasági válság, ugyanakkor bíznak a békében és az együttműködési lehetőségekben magyar partnerekkel. Többek között erről is szó esett az első belorusz-magyar kereskedelmi fórumon Mosonmagyaróváron.
Ezennel értesítjük Önt, hogy a Belorusz aluminíum- és acélipar, építőipar, vegyipar, az agrár- és az élelmiszerszektor meghatározó és jeles képviselői, valamint
a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület
Belorusz – Magyar kereskedelmi fórumot szervez,
amelyre tisztelettel meghívjuk!
Felhívás Moson Vármegye Iparosa Díj 2022
A hagyományokhoz híven a Moson Vármegye Díj alapítói szeretnék a 2022. év legméltóbbjait díjazni.
A Moson vármegye Iparosa Díj a mesterek, vállalkozások és szolgáltatók legjobbjai részére szeretne nyilvánosságot, ezzel regionális közösségi elismerést és hatékonyabb kommunikációt nyújtani. A díj az erkölcsi elismerés mellett egy olyan alkotás, amely hosszú évekre tanúsítja, a díjazott kiválóságát...
2022.09.27. Indonéz - Magyar kereskedelmi fórum
Indonéz–magyar kereskedelmi fórum helyszíne volt 2022 szeptember 27-én kedden délután a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület székháza. Az Indonéz Kereskedelemfejlesztési Központ az ipartestülettel együttműködve azt a célt tűzte ki a rendezvényével, hogy bemutassák az indonéz termékeket és üzleti lehetőségeket
A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület, a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közösen, együtt szervezte meg az idei első véradást Mosonmagyaróváron, „Retro Véradás” megnevezéssel az Iparos Székházban, 2022. május 27-én. Az Ipartestület, a Magyar Vöröskereszt, és az Országos Vérellátó Szolgálat közösen szervezett, az immár ötödik véradásán figyelemre méltó létszámmal jelentek meg, a karjukat, a Magyar vérkészlet gyarapításáért nyújtó véradók, hasonlóan a korábbi ipartestületi székházban megrendezett véradásokhoz...
Idén tizenhetedszer adták át a Moson Vármegye Iparosa díjakat. Az elismerések velejárója egy igényes kerámiatábla is, amely a díjazottak üzletének, lakóhelyének homlokzatán kap helyet. Mindezt azzal a céllal, hogy fennen hirdesse a környezetnek, hogy itt él és dolgozik, sok-sok év munkájával komoly szakmai sikereket elért iparos, szakember és szolgáltató vállalkozás...
A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület és a Segédlevél Közhasznú Alapítvány is szívesen tett eleget a meghívásnak, mely augusztus 13-ra szólt - a XII. Levéli Veterán Traktor Találkozó és Családi Napra, ahol megtartották az idei Iparos Családi Napot is...
2022.05.17. Megvalósult szakmai fórum
Megvalósult a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület Székházában (9200 Mosonmagyaróvár, Szent Imre u. 3.) az EU-s társfinanszírozásban működtetett „Digitalizálás és technológiai innováció szerepe a komplett tervezéstől az ajánlattételig” elnevezésű (GINOP-5.3.5-18-2019-00155 azonosítószámú) projektben megrendezésre került Regionális szakmai fórum.
Forrás projektzáró rendezvény
Igazi sikersztori a Forrás projekt, melynek keretében vállalkozói képzés és tanácsadás segítségével 958 álláskereső és pályakezdő fiatal hozott létre új vállalkozást régiónkban 2020. augusztus és 2021. január között...
KIADÓ 19 M2 IRODA-ÜZLETHELYISÉG
Mosonmagyaróvár történelmi belvárosában, frekventált helyen kiadó a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület tulajdonában levő 19 m2 alapterületű, földszinti, utcafronti külön bejárattal
iroda-üzlethelyiség,
távfűtéssel, egyedi villanyórával, műanyag nyílászárókkal.
A helyiség kiválóan alkalmas rendelőnek, irodai-üzleti, ügyvédi, könyvelői tevékenység végzésére is.
KIADÓ 29 M2 IRODA-ÜZLETHELYISÉG
Mosonmagyaróvár történelmi belvárosában, frekventált helyen kiadó a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület tulajdonában levő 29 m2 alapterületű, földszinti, utcafronti külön bejárattal
iroda-üzlethelyiség,
távfűtéssel, egyedi villanyórával, műanyag nyílászárókkal.
A helyiség kiválóan alkalmas rendelőnek, irodai-üzleti, ügyvédi, könyvelői tevékenység végzésére is.
Moson Vármegye Iparosa Díj 2021
A 2021 év Moson Vármegye Iparosa Díjakat a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület Iparos bálján adták át.
A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület, a Duna Takarék Bank és a Kisalföldet és a Lajtapresst kiadó Médiaworks Hungary Zrt. idén is jutalmazta a mosoni régió legkiválóbbjait...
Pető Zsolt parasportoló támogatására fogtak össze barátai és ismerősei a Road KSE és a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület által létrehozott Segédlevél Közhasznú Alapítvány együttműködésében. Fél év alatt összejött több mint másfél millió forint, egy speciális kézi hajtású kerékpár ára...
Ötvenen nyújtották karjukat 2021 augusztus 27-én, az Országos Vérellátó Szolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület szervezésében az iparosszékházban rendezett véradáson...
Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalhoz benyújtott kérelem alapján vissza nem térítendő támogatást kaphat azon önfoglalkoztató...
Mobil röntgengép átadás
A tegnapi napon (2020. december 18. péntek 15.00) a Karolina Kórház udvarán átadásra került az a nagy értékű, modern, mobil egészségügyi berendezés, amelyet jószándékú magánemberek és iparosok, vállalkozók adományaiból vásárolt meg a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület.
A projekt fő célja, hogy a konzorciumi partnerek együttműködésével felmérje három területen a digitalizálással járó ismeretek jelenlegi szintjét az épületgépészet területén, ezeket regionális és nemzetközi fórumokon is megvitassa és tananyagokat fejlesszen a célcsoport képzésére, majd pilot projekt keretében képzéseket valósítson meg és az egész folyamatról, eredményekről összefoglaló tanulmányt készítsen a kormányzat számára...
Köszönő levél
Ezúton szeretném megköszönni az Országos Vérellátó Szolgálat nevében a 2020. 05. 29. napján megrendezett véradásért tett erőfeszítéseiket, segítőkészségüket és elhivatottságukat!
Restaurálta a székház falképét
Vízvezeték-szerelő nagyapja az építésnél, édesapja a tavalyi felújításnál segített társadalmi munkában, ezen a hosszú hétvégén pedig a festő-restaurátor unoka, Fodor Edina és párja, Karácsony Zsolt javították, retusálták felajánlásként a mosonmagyaróvári iparos székházban a rekonstrukció során talált szekkót, mely hirdeti: „Isten áldja a tisztes ipart”...
FELHÍVÁS TÉGLAJEGYEK VÁSÁRLÁSÁRA
A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület kitartó és következetes munkájának, az iparosságot jellemző céltudatosságának köszönhetően a 2017 november 10-én megrendezett „Iparos Székház Birtokbavételi Ünnepségen” visszakapta az iparos elődök által felépített székházát. A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület a székházépület és ingatlanának felújítását saját erőből megkezdte, követve alapító elődei dicső példáját, és eme cél megvalósításáért felkérte tagságát és pártolóit, hogy csatlakozzanak a felújítás megvalósításához...