Hírek

A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület adott otthont a véradásnak

2021.09.02.

Ötvenen nyújtották karjukat 2021 augusztus 27-én, az Országos  Vérellátó Szolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület szervezésében az iparosszékházban rendezett véradáson...

Ötvenen nyújtották karjukat

Fotó: Kerekes István

Fotó: Kerekes István

 

Mosonmagyaróvár Idén másodszor szerveztek a korábbi siker után vér­adást: múlt pénteken a mosonmagyaróvári iparossszékházba várták az önkénteseket. – Tavaly májusban szerveztük meg az első véradásunkat, melyen százhárman nyújtottták karjukat.

Ennek sikerén felbuzdulva idén is helyet adtunk és most újabb lehetőséget kínáltunk. Ezekben a kritikus időszakokban még több vérre van szükség. A szervezésben partner az ipartestület, tagjainkat is buzdítottuk a részvételre – tudatta Winkler Károly, a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület elnöke. –

Vért adni mindig fontos, nem kerül semmibe az a fél óra – osztotta meg véleményét Magdács Ferenc, aki mint elmondta, felelősségteljes apaként is fontosnak tartja az önkéntesség ezen formáját. Hozzátette: még a katonaság idején nyújtotta először karját, aztán 2017-től újból háromhavonta igyekszik élni ezzel a jó cselekedettel.

A Magyar Vöröskeresztnél tevékenykedők is jó példával jártak elöl. A mosonszolnoki alapszervezet vezetőségi tagja, Patakiné Farkas Kinga évente háromszor ad vért: „Fontos, hogy akinek szüksége van rá, időben megkapja. A családunk véradó család, mellettem a férjem és a gyerekeim is fontosnak tartják.” – 1991-ben katonaként kétszer adtam vért. 1996 óta pedig mostanáig ötvenhatszor nyújtottam a karomat, évente háromszor – hangsúlyozta Fekete Tamás, a Magyar Vöröskereszt Mosonmagyaróvár térségi elnöke, a hegyeshalmi alapszervezet titkára. Évente háromszor adok vért – mondta az ötvenhatszoros véradó Fekete Tamás.

 

Fotó: Kerekes István

Fotó: Kerekes István

 

Múlt pénteken ötven önkéntes adott vért, mely majdnem 150 embernek segítség!

 

Forrás:

Mészely Réka

Kisalföd


Iparos kereső

Keressen Mosonmagyaróvár és vidéke iparosai között

Kiemelt tartalmak

A „Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület”, valamint a „Segédlevél Közhasznú Alapítvány” értesíti Önt és Kedves Családját, Baráti Társaságát- ismerőseit, hogy 2022 február 19 – én, 18.00 órától Mosonmagyaróváron, a „Part Rendezvényházban” (Mosonmagyaróvár, Lajtaszer 33.) rendezi, a nagy hagyományokkal bíró farsangi „IPAROS BÁL” – ját.


 Használt kőfaragó gépek, eszközök eladók!


A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület tisztelettel meghívja Önt, a 2021 november 06-án (szombaton) rendezendő kirándulásra, Győrbe - belvárosi sétára és bortúrára a Pannonhalmi Borvidékre...


Ötvenen nyújtották karjukat 2021 augusztus 27-én, az Országos  Vérellátó Szolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület szervezésében az iparosszékházban rendezett véradáson...


A GINOP-5.1.9 Fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon projektben összesen 958 vállalkozás kezdte meg működését 2021 év elején a felkészítő programnak köszönhetően...


Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület Székházában lehetőség van Pintér Éva mosoni festőművész zsűrizett alkotásainak kedvezményes áron történő megvásárlására ..




Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalhoz benyújtott kérelem alapján vissza nem térítendő támogatást kaphat azon önfoglalkoztató...



 A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület az Országos Vérellátó Szolgálattal és a Magyar Vöröskereszttel közösen, együtt szervezte meg az idei első véradást Mosonmagyaróváron az Iparos Székházban, 2021. május 28-án. A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület nevében, ezúttal is köszönetünket fejezzük ki azért az önzetlen és áldozatkész támogatásért, miszerint az ipartestületünk által szervezett újabb véradáson, a Tisztelt Véradók karjukat nyújtották az országos vérkészlet gyarapításáért...


 Ne feledkezzünk el az SZJA bevallás során rendelkezni a civil szervezetek részére felajánlható 1%-ról!


A tegnapi napon (2020. december 18. péntek 15.00) a Karolina Kórház udvarán átadásra került az a nagy értékű, modern, mobil egészségügyi berendezés, amelyet jószándékú magánemberek és iparosok, vállalkozók adományaiból vásárolt meg a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület.


A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület szűk körben megtartotta az idei utolsó vezetőségi ülését. A Szigetköz TV-nek Winkler Károly elnök nyilatkozott.


A hagyományokhoz híven, a Moson Vármegye Iparosa Díj alapítói szeretnék a 2020. év legméltóbbjait díjazni.

A Moson vármegye Iparosa Díj a mesterek, vállalkozások és a szolgáltatók legjobbjai részére szeretne nyilvánosságot, ezzel regionális közösségi elismerést és hatékonyabb kommunikációt nyújtani.  A díj az erkölcsi elismerés mellett egy olyan alkotás, amely hosszú évekre tanúsítja, a díjazott kiválóságát...


A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület és a Segédlevél Közhasznú Alapítvány újra gyűjtést szervez, ezúttal a mosonmagyaróvári Karolina Kórház részére.

A koronavírus járvány miatt sürgősen szükségessé vált egy nagy értékű egészségügyi vizsgálati tesztelő, mobil műszer beszerzése a koronavírusos betegek állapotának felmérésére és nyomon követésére.

 


 Az adományként felajánlott összeget a Segédlevél Közhasznú Alapítvány bankszámlájára átutalással kérjük teljesíteni az alábbi számlaszámra: 58600252-11196400.

A közleményben kérjük az alábbi megjegyzés feltüntetését: COVID műszer.

Az adományról kérésre adományozási igazolást állítunk ki, amely alapján az adományozó a 2020. évi adóalap terhére kedvezményt vehet igénybe.


ASZTALOS IPARI GÉPEK ELADÓK, MOSONMAGYARÓVÁRON...



 Mosonmagyaróvár belvárosában forgalmas helyen, 32,- m2 alapterületű irodahelyiség, akár üzletnek is, kiadó...


A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület, Mosonmagyaróvár Szent Imre utca 3. szám alatti ingatlanán, lakás céljára 51,- m2 épületrész külön bejárattal, nagy parkolóval kiadó...


Winkler Károly, a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület elnöke által kezdeményezett, 2020. június 09-én tartott válságkezelő rendezvény célja az volt, hogy miként hatott a COVID-19 világjárvány, szűkebb hazánk Mosonmagyaróvár és környéke gazdaságára-vállalkozásaira...

A projekt fő célja, hogy a konzorciumi partnerek együttműködésével felmérje három területen a digitalizálással járó ismeretek jelenlegi szintjét az épületgépészet területén, ezeket regionális és nemzetközi fórumokon is megvitassa és tananyagokat fejlesszen a célcsoport képzésére, majd pilot projekt keretében képzéseket valósítson meg és az egész folyamatról, eredményekről összefoglaló tanulmányt készítsen a kormányzat számára...


Köszönő levél

2020.06.04.

Ezúton szeretném megköszönni az Országos Vérellátó Szolgálat nevében a 2020. 05. 29. napján megrendezett véradásért tett erőfeszítéseiket, segítőkészségüket és elhivatottságukat!


Vízvezeték-szerelő nagyapja az építésnél, édesapja a tavalyi felújításnál segített társadalmi munkában, ezen a hosszú hétvégén pedig a festő-restaurátor unoka, Fodor Edina és párja, Karácsony Zsolt javították, retusálták felajánlásként a mosonmagyaróvári iparos székházban a rekonstrukció során talált szekkót, mely hirdeti: „Isten áldja a tisztes ipart”...


A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület tagja, Pap István felajánlotta, hogy üzlettársával és munkatársaival közösen kifestik a Karolina Kórház auláját. Egy közelmúltban megtartott elnökségi ülésen Winkler Károly, a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület elnöke megkérdezte a vállalkozókat, hogy mivel tudnának segítséget nyújtani a kórháznak...

A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület kitartó és következetes munkájának, az iparosságot jellemző céltudatosságának köszönhetően a 2017 november 10-én megrendezett „Iparos Székház Birtokbavételi Ünnepségen” visszakapta az iparos elődök által felépített székházát. A Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület a székházépület és ingatlanának felújítását saját erőből megkezdte, követve alapító elődei dicső példáját, és eme cél megvalósításáért felkérte tagságát és pártolóit, hogy csatlakozzanak a felújítás megvalósításához...


  Az SZJA 1%-ának kérése, jótékonysági céllal a "Segédlevél Közhasznú Alapítvány" javára...